Az elet csodaszep. Minden összefügg mindennel. Minden mindennek az alkotoja, Te vagy a tenger egy cseppje, s Te magad vagy a tengerben egy csepp. Neked nyilik ki az illatos ibolya, hogy mosolyt csaljon arcodra, s hozzäd jön el a fagyos tel, hogy mikor nyaron a vizparton napozol, erezd, es tudd a különbseget.
Hogy megtanuld a dolgok lenyeget, összefüggeseit, es a különbsegeit.
Hallottad? Mert most kimondtam neked egy kulcs szot. "Különbseg".
Nem fogsz talalni ket egyforma mosolyt, nem fogsz hallani ket egy forma kacagast, s kutathatod a hullo hopiheket szaz meg szazmillioszor sem akadsz majd kettö egyformara. Nem jön el az a perc soha ujra mar, hogy ujraeld, hogy maskepp csinalhasd.
Amikor beszelgetek az emberekkel, s arrol meselnek, hogy szamukra mit jelent a harmonia az eletben, akkor jellemzöen egy olyan elet kialakisat jelenti melyben az altaluk megteremtett allandosag nagy szerepet kapott.
Fontos szamotokra a biztos otthon, a zar hangjanak jol megszokott kattanasa, vagy az edes kis cirmos dorombolasa a divanyon, vagy a jol megszokott arcok latvanya reggelente iskolaba vagy munkaba menet.
Sokan annyira belefeledkeznek ebbe az altaluk megteremtett harmonikus vilagba, hogy elfelejtik szeretni az esö hangjät. Elfelejtenek sz<3vböl nevetni, szaladni, elvezni az e-vilag adta örömteli lehetösegeket.
9 évig dohányoztam folyamatosan. Emlékszem úgy kezdődött, hogy amikor 17 voltam, akkor csak azért vettem meg életem első doboz cigiét, hogy az óraközi szünetekben vagányan elfüstölhessem az újonnan szerzett acélbetétes bakancsomban. De legalábbis úgy nézzen ki, mintha "elfüstölném" ugyanis viszonylag sokáig le sem tüdőztem. "Csak lazán" - gondoltam.
Szóval aztán teltek az évek. Én a reggeli órákban soha nem bírtam rágyújtani, még akkor sem, amikor simán elszívtam napi egy doboz cigit. Szóval az úgy volt, hogy a társaság, vagy egy újonnan feldobott téma a társaságban, mindig hozott egy újabb szál cigit. Mert hát szünetelünk, összegyűlünk, mindenki szív egyet, és na még egyet! Aztán elment az a napi egy doboz. "Majd leszokunk."..."De majd tényleg..." aztán jött a "Le kellene szokni, de hát ilyen stresszes munkahelyen?". Mi dohányosok mindig egyetértettünk. Abban is, hogy le kellene szokni, de persze abban is, hogy már, hogy is lehetne? Azt el sem tudtuk képzelni, hogy le lehet szokni. Menthetetlenül rászoktunk. Ennyi. Itt már nem segít semmi, és senki, kizárt, hogy valaki ezt letegye.
Már 7 éve dohányoztam. Aztán egyik napról a másikra azt vettem észre, hogy megváltozott az ezzel kapcsolatos gondolkodásom. Amikor lementünk a szokásos cigis rituálékra a munkaközi szünetekben, már nem nyúltam egyből a cigis dobozért, és nem kerestem eszeveszettül a valamelyik láthatatlan zsebemben folyton eltűnő öngyújtót.
Átgondoltam és tényleg nevetségesnek találtam, hogy emelgetjük azt a fehér füstölő izét a szánkhoz beleszívunk, és kifújjuk a füstöt. Mert tulajdonképpen, ha belegondolunk minden emberi lény, minden élőlény maga a csoda. Minden élő szervezet hatalmas energiabomba, és már maga az is csodálatos dolog, hogy itt vagyunk ezen a Földön, kék az ég, vagy felhős, esik az eső vagy kisüt a nap, de a lényeg, hogy te mindezt érezheted. Száguldhatsz az autóddal, vagy futhatsz, belekaphat a hajadba a szél, perzselheti a nap a bőrödet, és te mindezt érezheted, ha odafigyelsz ezekre.És miért is lenne annyira fontos az a füstölgő, büdös izé, amikor annyi minden van, ami figyelmet érdemel. Meg kel tanulni fentről is látni az életünket, még akkor is, ha annyira belefásultunk a sajátunkba, hogy meg sem merjük magunknak engedni még a gondolatot sem, hogy holnaptól kicsit másképp legyen. Csak egy parányit. Minden nap egy kicsit közelebb ülhetünk a célunkhoz mint "A kis herceg" c. történetben /Antoine de Saint-Exupery/ a herceg a rókához.
Szerettem mindig is a szabadságot.Gyerekként is imádtam a vihart, a villámlás kísérte mennydörgést,a függönyként lezúduló záporokat. Energiával töltöttek fel, és imádtam fára mászni. Imádtam azt, hogy szabad vagyok, a magam ura, és ez felnőttként csak annyival tetszett még jobban, hogy irányíthatom az életemet, úgy élek, ahogy én azt megteremtem magamnak.
Egyre inkább kezdtem kívülről látni, hogy mik azok a dolgok, melyek mindezt a szabadságot elveszik tőlem. A gondolataimban egyre inkább körvonalazódott, hogy számomra milyen egy elképzelt ideális élet. Milyen terveim vannak a jövőre nézve. Ezekbe nem fért bele még gondolatban sem, hogy van valami amitől én függhetek. Egyre jobban undorodtam a cigarettától. Már nem kellett napi egy doboz. Jobban éreztem magam minden nappal inkább nélküle mint vele. Szabadabnak! Már nem az ugrott be 26 évesen a cigarettáról, hogy milyen menővé tesz a kép, ha rágyújtok. Inkább egyre inkább szánalmasnak találtam, hogy van akinek ez az élete, és ezen el sem gondolkodik, hogy jól van-e ez így. Felkel rágyújt. Kávézik, rágyújt. Kell a munkahely felé is egy szál...rágyújt. És így tovább. Aztán elmegy az élet így. Magamat is szántam. Arra törekszik, a cigarettafüggő, hogy a megszokott adagja meglegyen. Hogy véletlenül se billenjen ki a megszokott kerékvágásból egy napja sem. Cigi legyen, és kész, ha nincs akkor még egy idegen emberhez is képes odasétálni, hogy kérjen, mert "nem bírja". Lassú öngyilkosság ez.
Nem akartam részese lenni ennek a függőségnek többé már, és egy jó ideje már nem dohányzom. Csak bátorítani tudom azokat, akik szeretnék elkezdeni a leszokást, de nem bíznak magukban eléggé ahhoz, hogy elkezdjék. Minden a fejben dől el, hogy ki mit, hogy él meg, és hogyan gondol saját maga. Bizonyos esetekben nem kell, hogy másokhoz igazodjunk, vagy másokra várjunk. "Minden kezdet nehéz..." de mint tudjuk, "nincs lehetetlen, csak tehetetlen". Nem kell hozzá különös erő. Csak elhatározás, és kitartás.
Az egészségügy eléggé le van pusztulva Magyarországon. Legalábbis a tb-re igénybe vehető egészségügyi ellátások, és nem magánkézben lévő intézmények. Ezzel tisztában vagyunk legtöbben, de mégsem történik semmi, azon kívül, hogy a váróteremben elütjük azzal az időt, hogy szidjuk a rendszert, "meg hát milyen drágák a gyógyszerek, és már megint várni kell 2 hónapot ha beutal valahová az orvos, mire sorra kerül az ember" stb.
A hosszas várólista egy-egy beutalás alkalmával különösen akkor bosszantó, amikor az embernek úgy néz ki tényleg komolyabb problémája van. (A balesetire meg lehet próbálni bemenni a legközelebbi kórházba, de személyes tapasztalataim alapján mondhatom, hogy az a lekezelő, modortalan bánásmód, - és most nem az orvosokra gondolok, bár arra is volt már példa- amit általánosságban egy kettő ápolószemélyzet tanúsít... Nos én a jövőben ahogy csak lehet megkímélem magam ettől, nem köszönöm. A lelki egészség éppoly fontos mint a testi.)
A probléma, hogy ennek meg kell fizetni az árát, de szó szerint. Tehát amikor már sokadjára szereztem negatív tapasztalatot az itthoni egészségügyi ellátásban, legyen szó a lekezelő bánásmódról, vagy velem szemben, vagy az idős nénivel szemben aki ugye ilyen esetekben mondhatom sorstársam, vagy arról, hogy beutalnak valahová, mondjuk a reumatológiára és másfél! hónapot kell várnom.... Szóval van, hogy elég.
Úgyhogy elkezdtem keresgélni az interneten, és vannak magánklinikák, akik tulajdonképpen nem olyan borsos áron csinálnak meg egy-egy vizsgálatot amennyire én azt gondoltam azelőtt, hogy nem nézegettem utána a dolgoknak. Sokszor valakinek az idő, és a gyorsaság sokkal lényegesebb egy-egy vizsgálati eredményt illetően. Például a legújabb, amin megint megakadt a szemem, hogy már a vérvétel is időpontos lett erre felénk. Tehát beutal a háziorvos, de hát még telefonálgass, persze. Meg várakozz a vonalban, meg ha nem veszik fel a telefont, mert túlterheltek ( mert hát azok, nyilván, hiszen minek kellene már oda is időpontot kérni?) akkor talán még menj is be személyesen.Persze. Úgy lesz.
Szóval. Kipróbáltam, és igen működik, beutaló nélkül, mindenki azt vizsgáltat a vérében amit szeretne. Aznap oda lehet menni vérvételre, gyorsak, 1-2 napon belül az e-mail postafiókomban landolt az eredményem, és rengetegféle vérvizsgálatot végeznek, még lyme kórra is tesztelnek, és a többi klinikához képest nem is olyan vészes áron. A honlapjukon mindent meg lehet tekinteni, ha felhívja őket az ember, rendes ügyfélszolgálat veszi fel a telefont, segítőkészek, elmagyaráznak mindent, bátran lehet kérdezni.
Ami nagyon szimpatikus, hogy több klinika végez olyan allergiavizsgálatot, amihez csupán vért kell adnod, és azonnal elkészül az eredmény. Sőt, ha valakiről kiderül allergiás, akkor egy fájdalommentes biológiai terápiát is kínálnak hozzá. Bővebben például itt - de a keresődbe beírva , sok klinikát találsz még ezen kívül is-
Gyógyszerallergia gyanúja esetén is elég csupán ma már vért adnunk, és kiderül milyen gyógyszereket kell elkerülnünk a jövőben. Bővebben például itt - de a keresődbe beírva , sok klinikát találsz még ezen kívül is-
De lehet találni olyan privát klinikát is Budapesten, ahol már aznap végeznek mondjuk tüdőszűrést, Mri vizsgálatot, Ct-t, Dopler UHT-ot és kevesen tudják, de a háziorvos közvetlenül beutalhat az országos egészségügyi intézményekbe is, ahol több a kizárólag arra az egy területre (és terület ágaira) szakosodott orvos, és nem kell többet várni mint általános esetekben. Sürgős esetekben sürgősségi háziorvosi beutalóval fogadják ugyanitt a beteget.
Van már itthon olyan mandulaműtét ami rádiófrekvenciás. Az ára elég borsos, olyan 150 000 Forint, viszont nincs kórházban fekvés, nincs vér, nincs vágás. Nekem megérte, nem akartam én mindenáron a műtétet, de van, hogy nincs más választása az embernek. Én itt végeztettem el, de van még klinika ahol végzik.
És amit még nagyon ajánlok, vannak itthon sokszor féláron, vagy negyedáron igénybe vehető egészségügyi kezelések, a kuponos oldalakon. Az előbb említett mandulaműtét néha féláron van itt hirdetve :) Érdemes körülnézni rendszeresen.
Természetesen amennyiben lehetséges célszerű a természetes gyógymódokhoz fordulni. Már az "Élelmiszeripar" c. bejegyzésnél említettem, hogy mekkora hatalma is van az egészségünk felett a Gyógyszeriparnak is. Általános tapasztalatom, amikor állok a háziorvosnál a váróteremben, hogy rengeteg idős nyugdíjas csak receptfelírásra vár. Átlagosan 3-6 féle gyógyszert szed egy ember mire eljut az idős korig, de én nem szeretem ezt a szót, nevezzük inkább szép kornak. Tehát vérnyomásra, derékfájás, koleszterin stb... és rengeteg mellékhatása van ezeknek a gyógyszereknek, lehet az egyik betegségére beszedi, kijön a mellékhatás, arra kap egy másik gyógyszert. Szóval nem hiába mondjuk, hogy bizony ez az ördögi kör.
Amit még az olvasó figyelmébe ajánlok kapcsolódó cikként:
Volt szerencsèm kint èlni egy ideig. Nem tudom nem megosztani, melyek a legjobban megleptek.
1. Ha egy svájci állampolgárnak volt munkaviszonya azonban elvesztette azt, nincs megadott határidő mint itt Magyarországon, hogy hány hònapig kap sozialamt-ot az illető-munkanèlküli segèlyt.
A munkanèlküliek simán zsebretesznek átlagban havi 2500 Frankot, ami itt olyan 600 000 Ft ( lefelè kerekìtve. Bárki bármit mond, kint voltam ès tudom, hogy lehet találni havi 800-1000 Frank körüli bètleti dìjjal (egy svájci állampolgárnak ) egy kissebb lakást. A maradèkbòl meg elèldegèl az illető, kábè 300 frank a krankenkasse-betegbiztosìtás melyet mindenki maga fizet. De addig amig az illető nem talál munkât, ès együttműködik a munkaközvetìtő irodával, megkapja a havi összeget amiből elèldegèl. Van aki ìgy elvan 1-2 èvig, vagy tovább. Itt Magyarországon hol vagyunk mi ettől? 3 hònapig kapsz egy kevès összeget, amennyiben rendelkeztél háromszázvalahány nap bejelentett munkaviszonnyal. Azt is ùgy, hogy nincs munka az országban , nem tudnak hová kiközvetìteni. Emellett minden hònapban százalèkosan csökken a kifizetett összeg. A harmadik hònap után meg ha valakinek tènyleg a munkája elvesztèse az oka, hogy nem tud lakást bèrelni ès nincs senkije akinèl lakhatna...Nos lehet az utcâra menni kèrem. Az èn szememben ez ma Magyarország. Hát ezèrt nem láttam kint hajlèktalant, ès itthon meg rengeteg van. Nem csak gazdag családba kell születni kèrem, de gazdagabb országot tessenek választani a következő èletükben. Èn elèg diszkriminatìvnak èlem meg valahol, hogy ugyanolyan emberek vagyunk , de ő elég anyagi támogatást kap, hogy finanszìrozza az életben maradását csak mert oda született, mìg te aki ìgy is eleget gürizel egytized annyi fizetèsèrt, simán utcán találod magad ès nincs segìtsèg. Csak mert ide születtél ès itt pròbáltál meg boldogulni. Ez a hála :) jò nem?
2. Kint a legtöbb városban olyan díjmentesen használható nyilvános wc-k fogadnak, amit még itt Magyarországon a legtöbb fizetős nyilvános majd 20 év múlva talán utolér. Tényleg kulturált, külön személyzet takarítási körébe tartozik egy-egy régió, amibe mondjuk 5-6 wc van. Így van wc papír, le tudod húzni (és működik) , emellett nincs összefirkálva megrongálva. Ez nem poén kint, nem úgy mint itthon, ahogy az unatkozó, a szülőknél véletlen becsúszott, "de hát akkor már tartsuk meg apa" kiskamaszok teszik. Én javasolnám az itthoni iskolákban a külön illemóra bevezetését.
3. Az egészségügy. Ugye már említettem, hogy havi kb. 300 Frankot mindenki magának fizet a betegbiztosítóhoz. Ez nekünk most nagyon nagy összegnek hangzik, de nem kell, hogy sajnálkozásra görbüljön a szánk, mert nem szegények, -bár panaszkodni borzasztóan szeretnek Tehát az átlag 300 Frankot befizetik a krankenkassához, - lehet drágább biztosítást is kötni- és mondjuk megfázik az egyén. Elmegy az orvoshoz, és az orvos felír neki mindenféle gyógyszert. Aztán a patikába. Ahol nekem elég nagy meglepetésemre, sőt...Tátva maradt a szám! Az egyénnek nem kellett fizetni a gyógyszerért. Semmit. Felküldik az illető krankenkassájához, hogy milyen gyógyszereket vitt el a "beteg", majd ott fent valahogy megállapítják, hogy jogosan avagy sem, illetve most küldenek-e ki számlát a gyógyszer áráról az egyén számára, avagy sem. Azt is tudom, hogy az esetek 90%-ban nem kell utólag sem kifizetni a gyógyszer árát.
Ez lenne a nekem való rendszer :)
Ami elég negatív, hogy ha valakihez mentőt kell hívni az kapásból 1000 Frank. Azt teljesen biztos, hogy kiszámlázzák, mindegy, hogy apró rosszullétről, vagy valóban életmentésről volt-e szó.
Nem szándékozom tùlságosan a tèmába mèllyedni. De azèrt valamennyire kell, hogy szò essèk ròla.
Mielőtt monológomba belekezdenék, a következő kisfilmet megtekintésre javaslom.
Anyám szavajárása " nem győzöm hangsùlyozni"...hát ùgygondolom van bizony amit nem is lehet elégszer. Règebben, mondjuk egy-kèt èvvel ezelőtt mèg nekem sem került a figyelmem központjába az, hogy az èlelmiszeriparnak ès a gyògyszeriparnak mekkora hatalma is van az egèszsègünk, a jò fizikai állapotunk ès közèrzetünk felett. Bevallom mielőtt magam sem voltam kellően felvilágosodva eme, a fogyasztási iparban jelenlèvő ès tudatosan alkalmazott mèrgezèsi folyamatok jelenlètèről, sőt!!! Mèg nem is hallottam, hogy ilyesmi valòban létezik! Teljesen naìvan habzsoltam a különfèle finomabbnál finomabb èlelmiszeripari termèkeket. "Jò Chips. Hìzlal. Na ès? Nem vagyok hìzèkony tìpus" -gondoltam. De arròl senki nem tájèkoztatott, hogy ezek a zacskòs ropogosòk, tèsztabundába göngyölt csodák többnyire nátrium glutamátot tartalmaznak. Ezt kevesen olvassák el az összetevőknél. Csak ennek az egy adalèkanyagnak kb. 10 fèle neve lehet, ès mèg kevesebben nèznek utána, hogy mi is az a nátrium glutamát amiről èn itt hablatyolok. Segìtek. Idegmèreg. Tudod mièrt alkalmazza ezt az ìztelen adalèkanyagot az èlelmiszeripar? Hogy amikor bemèsz a gyorskajáldába akkor finomabbnak èrezd a ropogòsra sütött krumplit. Nincs ìze, mégis hatalmas fegyver ez. Többet fogsz enni, mert ugye megnöveli az èhsèg utáni vágyad, és most jön a lènyeg! Jòl figyelj! Azáltal, hogy többet eszel, többet fizetsz. Ès rá lehet szokni. Kìvánni fogod azt a kaját amit multkor olyan jòìzűen ettèl. Üsd be csak a keresődbe. Nátrium Glutamát. Van lehetőség bővebben tájékozódni. (Javasolt oldalmegtekintés a témában még: http://veddamagyart.info/eletmod/6260-natrium-glutamat-az-idegmereg-amitol-minden-finom)
Ès hát èpp nemrèg nèzegettem a szörpöket egy boltban. Hát ez már tènyleg durva! IGEN. Ezt viszed haza a gyerekednek!
Régóta gondolkodtam már azon, hogy a gondolataimat, és a tapasztalataimat egy csokorba gyűjtöm. Rákattintok, a "megosztás" gombra, és hadd szóljon. Volt, hogy elkezdtem írni. Egész pofás lett. NA! Most végre kimondom amit gondolok! Leplezetlenül a világ arcába vághatom, és ennyi! Vállalom amit gondolok! De akkor megszólalt a vészcsengő..."nem...nem...engem nem így neveltek...ezt mégsem mondhatom el...nem közölhetem a gondolataimat csak úgy, ilyen nyersen...." DELETE! És eddig a pillanatig mindig az utóbbi győzött... Tulajdonképpen a blog címén is rengeteget töprengtem akkoriban, amikor rám jött a "közölhetnék", vagy a "mostjólavilág arcába vághatom"-nék. Mindig valami divatos, pofás, lehetőleg korunk előtt lengedező, és mások által irigylésre méltó, megkaparintó vágyaik beindítását ösztönző blogcímet szerettem volna magaménak tudni, de hát mondanom sem kell. A vége mindig valami egyszerű, és már-már közönségesnek hangzó cím lett, és már el is vette a kedvem az írástól. Valahogy egyik cím sem illett hozzám. A nodiagnose tulajdonképpen nemrégen villant be, és ha hiszitek ha nem, de végig itt lebegett a szemem előtt. Benne volt az életemben, a mindennapjaim keserű részévé ette be magát. Lassan 2 éve. De erről majd egy fejezetben, bővebben... A válaszom a kérdésedre amit még ki sem mondtál: nem. Nem fogok neked rúzsokról és szempillafestékekről monológot írni. Nem fogom megmutatni, hogy én melyik alapozót használom, és holnaptól mi lesz a trendi. Ellenben próbálok rávilágítani majd én is pár dologra neked, csak nem a kifutó megközelítéséből. Ez nem az a kifutó amin csinos modellek suhannak végig, összeborzolt, de órákig állítgatott frizurával, csak, hogy olyan hatást keltsenek mint te magad kora reggel mikor legszebb álmodból riadsz fel, hogy lekésted az 5:50-est, és tönkrement az egész napod, el vagy késve mindenhonnan. Nem az a kifutó..de ez is kifutó. Csak ez sokkal összetettebb, és mindennapjaink részesei. Beleolvadnak az emberi elmébe, és legtöbbünknek már fel sem tűnik. "Normális...Elfogadjuk, hogy ez így van rendjén. Megszokjuk. Pedig lehetne másként is, és nagy százalékban rajtunk múlik a "hogyan".
